Blog
MINI INTERJÚK REYN TAGOKKAL
Bereczki Katalin
Mesélj kérlek egy kicsit magadról és az intézményről, ahol dolgozol!
Alapítója vagyok az Etnikai népfőiskolai Társaságnak. 1996 ban alakultunk ekkor titkári majd 2005 óta az elnöki feladatot látok el. Egyesületünk önként vállalt feladata a Nemzetiségek Békés egymásmellet élésének elősegítése, a hozzá vezető készségek képességek elsajátításának a segítése.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban? Mesélj el egy rövid történetet, ami megmutatja, miért vagy a pályán.
Ezt szavakban nem olyan egyszerű megfogalmazni a miértekre a válaszom: roma származású vagyok, akinek a szocializálását a nagyszülői háttér is segítette, de ”a roma az roma „… A nagyszülők gyerekei nem egyformán éltek a szülői háttérrel. Az én szüleim erősen kiemelkedtek a testvéreik közül a saját maguk képzésével, a gyermek vállalási minta elhagyásával. 16 éves koromig egyke voltam, majd megszületett a húgom így ketten vagyunk testvérek. Szüleim 35 és 38 éves munkaviszony után mentek szinte első munkahelyükről nyugdíjba. A tanulás az önképzés természetes volt. Ilyen volt a rászorultak segítése, a szolidaritás. …… a kérdésre adható válaszom: erős a belülről jövő szociális érzékenység….
És mi a legnagyobb kihívás számodra a munkádban? Mik a nehézségek?
Az adott feladatot mindig a legjobb eredménnyel való megvalósítás! A megoldandó feladat mindegy én mit érzek, nekem kicsi vagy nagy, azt mindig egyforma érzelemmel tudással igyekszem segíteni.
Mit gondolsz, a Roma és hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szakembereknek milyen szakmai támogatásra van a leginkább szükségük?
Gyermekfelügyelői munkám során megtanultam a különböző kultúrából érkező gyerekkel való érintkezést különböző képpen kell kezelni. Alap, az ő kultúrájának ismerete! Azt amit onnan hozott, egyáltalán hozott e, vagy nincs is tudatában a saját kultúrájával…
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek el Roma kisgyerekekkel foglalkozni?
A fentiekben megfogalmazott alapismeretek elsajátítását
És végezetül mit üzennél azoknak a roma fiataloknak, akik tervezik, hogy olyan szakmát választanak, ahol roma kisgyerekekkel foglalkoznak?
Saját identitás tudatom meghatározása, ehhez képest az azonos kultúrához tartozók életvitelének másmódon élésének megértése. A nehézségekkel küzdők egyéni életút megismerése után lehet eldönteni: - ö akar e ebből kilépni, milyen segítségre van szüksége, én miben, és hogyan tudom segíteni….
Amennyiben roma identitásúnak vallod magad, befolyásolta ez, és ha igen, hogyan, hogy ezt a szakmát választottad?
Igen! Roma identitás tudatom igenvilágos és tudatos (olykor érintettség okán érzelmi hatása is lehet..) Erős szociális érzékenységem miatt mindig is szolidáris voltam az elesetekkel. a szociális segítségnyújtás elsősorban társadalmilag leszakadt csoport szerin jelent meg, majd egyre inkább kiderült, hogy e csoportba tartozók nagyobb számmal érintettek a roma nemzetiségiek.Így a személyes érintettség tetten érhető.
Böhler Nóra
Mesélj kérlek egy kicsit magadról és az intézményről, ahol dolgozol.
Böhler Nóra vagyok, negyedik éve a Kontúr Közhasznú Egyesület önkéntese. A Hős utca kőbányai részén, két leromlott állapotú lakóépületből álló szegregtátumban élő gyerekek számára hoztuk létre a Közösségi terünket, ahol 2015 novembere és 2019 áprilisa között heti több alkalommal tartottunk mindenféle élménygyűjtő programot a számukra. Kézműveskedés, társasjáték, meseolvasás, közös sütés, pszichodráma, fotó- és kerámia kiállítás, bábozás, korcsolyázás, kirándulás, játszóterezés, filmnézés, tollasozás, ünnepi készülődés – ezerféle dolgot csináltunk már együtt. Az épületeket azonban hamarosan lebontják, ezért tavaly ősz óta a közeli Wesley MÁV-Telepi Általános Iskolával kezdtünk együttműködni, és ott fogadjuk a sok éve működő kerámia szakkör és a tanévben indult fotóklub régi és új résztvevőit.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban és mi a legnagyobb kihívás számodra?
A „Közösségi”-ben és az egyesületi működésben mindig minden mozgásban van: bármennyire is felkészülünk előre, soha nem tudhatjuk biztosan, hogy a több tucat gyerek közül aznap ki jelenik meg a programon, ők milyen hangulatban érkeznek, mi foglalkoztatja őket, vagy éppen hogyan vannak egymással, és mennyire tudnak ráhangolódni arra a tevékenységre, amit aznapra terveztünk. Ez állandó extra figyelmet, rugalmasságot, találékonyságot, és újratervezési képességet igényel az önkéntesektől, ami számomra is egyszerre roppant izgalmas és fárasztó. A nehéz helyzetből adódó hátrányokban szenvedő, sokféle életkorú, családi hátterű és élethelyzetben lévő roma és nem roma gyerekekkel közös együttlét rengeteg tanulási helyzetet teremt, gyereknek-felnőttnek egyaránt. Ezek sokszor szívmelengetőek felemelők, inspirálók, máskor nehezek, bonyolultak, szívbemarkolók. És bizony gyakran szolgáltatnak témát az egyesület önkénteseinek körében tartott esetmegbeszélőknek is.
Mit gondolsz, a roma és hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szakembereknek milyen szakmai támogatásra van a leginkább szükségük?
A csapatmunka, a társas támogatás és a minőségi szupervízió jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni. Rendkívül értékes az a figyelem és tudás, amit egy azonos hivatástudattal és etikai alapvetéssel bíró, együttműködő közösség nyújt a tagjai számára.
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek el roma és hátrányos helyzetű kisgyerekekkel foglalkozni?
Keressék a kapcsolódás lehetőségét, akkor is, ha nem egyszerű, mert a gyerek hisztizik, verekszik vagy éppen csúnyákat vág a fejükhöz. Ma már biztosan tudjuk, hogy minél többször és minél fiatalabban tapasztalja meg az ember az értő odafordulást, a törődést, a szeretet és az elfogadást, annál nagyobb a lehetősége arra, hogy boldog felnőtt váljék belőle.
https://konturegyesulet.weebly.com/
Makula Réka
Mesélj kérlek egy kicsit magadról és az intézményről, ahol dolgozol.
Makula Réka vagyok , 39 éves, Nyíregyházán élek és dolgozom. Oláh cigány családból származom, 21 éve kapcsolatban élek. Az elmúlt 26 évben folyamatosan szociális területen dolgoztam szegregátumokban, hátrányos helyzetű emberekkel. 2016.március 8 –án- roma és nem roma származású- hölgytársaimmal közösen megalakítottuk a XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesületét. Immár négy éve aktívan tevékenykedünk Nyíregyházán.
Egyesületünk olyan nonprofit társadalmi szervezet, amely segíti a roma és nem roma nők jogainak és társadalmi érdekeinek képviseletét, elősegíti közéleti szerepvállalásukat és családjuk életminőségének javítását. Továbbá célunk a romákat a többségi társadalom részéről érő előítéletek csökkentése, a roma kisebbség hazai és európai integrációjának támogatása. A cigányság szociális, foglalkoztatási, vállalkozási, egészség megőrzési, képzettségi problémáira megoldásokat keresünk, és azokat megvalósítjuk. Ennek érdekében közösségfejlesztést, közösségszervezést végzünk a roma lakosság körében, valamint nagy hangsúlyt fektetünk a gyerekek korai képességfejlesztésére is.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban? Mesélj el egy rövid történetet, ami megmutatja, miért vagy a pályán.
Nagyon szeretek gyerekekkel dolgozni. Úgy érzem, hogy ez a korosztály, amelyben tényleg érdemes energiát és időt fektetni, hiszen annyira képlékenyek és befogadóak. Munkám során nagy hangsúlyt fektettem a tehetséggondozásra, ennek érdekében tánccsoportot, színjátszó kört és zenekart hoztunk létre a szegregátumban élő gyerekekkel, fiatalokkal. Éveken át dolgoztunk együtt és jó volt látni, hogy napról – napra fejlődnek, alkalmazkodtak egymáshoz, a szabályokhoz és mind, azért mert folyamatos pozitív visszajelzést kaptak, amely növelte önbizalmunkat, mert valljuk be a gyerekek többségének nem igazán volt/van sikerélményük az iskolában, sőt még otthon sem.
Most egészen kicsi korosztállyal foglalkozunk 0-8 éves korú, elsősorban roma gyerekekkel. Feladatunk, hogy már sokkal korábbal elkezdjük a fejlesztésüket, képességgondozást végzünk, hogy mire közösségbe bekerülnek, egyenlő eséllyel induljanak. Fontos tudni, hogy ezek a gyerekek ingerszegény környezetben élnek, kis alapterületen akár több generáció.
És mi a legnagyobb kihívás számodra a munkádban? Mik a nehézségek?
Úgy gondolom, hogy a munkámban a legnagyobb kihívást általában a passzív szülők okozzák. Bevonásuk egy- egy programba, meggyőzni arról, hogy lelkileg, szellemileg mennyi mindent kap gyermeke és persze ő is. Kihívás még az egyesület számára, hogy projektekből tartjuk fent magunkat, így nem tudunk hosszú távra tervezni. A helyi önkormányzattól támogatást nem kapunk, de még csak „egy jó szót” sem. Nagyon sokszor egy –egy hely megszerzése is kihívást okoz nekünk, amikor rendezvényt szervezünk.
Mit gondolsz, a Roma és hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szakembereknek milyen szakmai támogatásra van a leginkább szükségük?
- Minél több roma származásút kiképezni és ezeket a szakembereket bölcsödébe, óvodába, iskolába elhelyezni (nem közmunkásként)
- A szociális, és gyermekvédelmi rendszerbe is be kell vonni a roma származású szakembereket. Minden olyan döntésnél, ami roma származásúakat érint, véleményét figyelembe venni.
- Fontosnak gondolom még, hogy a nem roma származású szakemberek mielőtt munkába állnak ismerjék meg alaposan a romák kultúráját, hagyományát. Nagyon sok esetben találkoztam olyan ”szakemberrel”, aki alapból (úgy, hogy személyes kapcsolata még nem volt) utálta a romákat.
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek el Roma kisgyerekekkel foglalkozni?
A nem roma származásúaknak azt üzenném, hogy merjenek kérdezni, mert a párbeszéd falakat dönthet le. Ne ítélkezzünk elsőre, érdeklődjünk, kérdezzük, hogy megtudjuk az okot.
És végezetül mit üzennél azoknak a roma fiataloknak, akik tervezik, hogy olyan szakmát választanak, ahol roma kisgyerekekkel foglalkoznak?
A legjobb döntést hozták. A legnagyobb kihívás, viszont a legcsodálatosabb hivatás.
Amennyiben roma identitásúnak vallod magad, befolyásolta ez, és ha igen, hogyan, hogy ezt a szakmát választottad?
Ezen soha nem gondolkodtam el, hogy köze lenne a származásomnak hozzá, de tény , hogy nagyon szeretek roma gyerekekkel dolgozni, mert ha motiváltak, akkor 110 %-ot is teljesítenek.
Bár nekem nem adatott meg, hogy édesanya legyek, de úgy érzem, hogy Isten nekem ezt az utat választotta, sok „gyermekem van”.
Baranyi Marcsi
Mesélj kérlek egy kicsit magadról és az intézményről, ahol dolgozol.
Baranyi Marcsi vagyok, szociális és kommunikációs szakember, tréner.
Mottóm: „Hátrányból- Előnyt kovácsolni, Álmokból-Valóságot varázsolni!” Ez jelképezi a saját életem is. Ezt szeretem megmutatni például a cikkeimben is a hétköznapi hőseim történetein keresztül. https://nlc.hu/szerzo/baranyi-marcsi/.
Illetve erre szeretek motiválni a segítő munkáimban, mediátorként és coachként is.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
Azt, hogy tudom képviselni hitelesen, hogy igenis érdemes tanulni, mert az egy valódi kitörési és mobilitási esélyt adhat a nehéz élethelyzetekből.
Mesélj el egy rövid történetet, ami megmutatja, miért vagy a pályán.
Belém égett az a kép, amikor kislányként a falum egyetlen boltjában vásárolgattam épp, és a pénztárhoz érve hirtelen csend lett, elhalkultak az emberek. A vásárlók hangosan, egymást túllicitálva az előző esti Kék Fényben látottak alapján önjelölt „bűnügyi szakértőként” vadul elemezték, hogy milyenek is a cigányok. Emlékszem, hogy mennyire igazságtalannak éreztem én akkor azt, hogy gond nélkül bűnözőnek tituláltak minden cigányt. Miközben én tudtam, hogy vannak olyan romák is, mint az én rokonaim, ismerőseim, akik nem bűnözők, tanultak, dolgoztak és mégsem láttam őket, vagy hasonló értékes cigány embereket a tévében. Már gyerekként is megfogadtam magamnak, hogy ha egyszer lesz rá lehetőségem, akkor majd én bejuttatok jó történeteket a cigányokról is a médiába. Ez az álmom sikerült is. Számos olyan képi, hangzó és írott anyagot tudtam készíteni a Kossuth Rádióba, a MTV-be, az nlc.hu-ra ahol roma és nem roma hétköznapi hősökkel is lehet találkozni. Olyanokkal, akik a hátrányaikból előnyt kovácsoltak, az álmaikból pedig valóságot varázsoltak. Ez is megerősített abban, hogy jó irányba haladok.
És mi a legnagyobb kihívás számodra a munkádban? Mik a nehézségek?
Az, hogy újra segítsek megszeretni az embereknek saját magukat, hasonlóan ahhoz, mint amikor még gyerekként, ösztönösen szerették magukat. Segíteni őket az önismeret és a személyiségfejlődés útján és erősíteni őket abban, hogy minél több minőségi-én időt adjanak maguknak és ne áldozzanak fel mindent a munka és karrier oltárán.
Mit gondolsz, a Roma és hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szakembereknek milyen szakmai támogatásra van a leginkább szükségük?
Például:
- Minél több roma szakember kollégára, dolgozzanak együtt romák és nem romák.
- Fontos tudatosítani azt, hogy a „ROMA TÁRSADALOM”, mint fogalom nincs, mint ahogyan a „MAGYAROK” –ra sem egységes masszaként gondolunk. Ugyanígy a romák is sokfélék, különböző csoportokhoz tartoznak, eltérő értékrenddel. Ők is ugyanúgy az elidegenedéstől, elmagányosodástól szenvednek. Sok romantikus sztereotípia már rég nem érvényes rájuk sem. (pld. a romák együtt vannak, összetartanak, stb.)
- „Semmit rólunk nélkülünk” és az „Érintett-alapú” megközelítés jegyében érdemes megkérdezni azt, akinek segíteni akarunk, tulajdonképpen konkrétan mire is van szüksége pontosan. Ez igaz romákra, fogyatékkal élőkre, hajléktalanokra, gyerekekre, idősekre stb.
- „Segítettből- segítő” Célravezető lenne, ha találnánk olyan érintettet egy adott csoportból, aki sorstárs-segítővé válhat, mert attól hitelesebb dolog nincs.
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek el Roma kisgyerekekkel foglalkozni?
Azt, hogy a roma kisgyermek is, mint a nem roma kisgyermek is ugyanarra vágyik, szépre, jóra, szeretetre, ölelésre.
De például, érdemes gyakori környezettanulmányt készíteni a roma családoknál, mert úgy lehet bizalmat építeni a szülőkkel, ami igen hosszú folyamat. Ezeken az alkalmakon meg lehet látni, hogy van-e otthon mesekönyv, színesceruza, mert sokszor az óvoda ezért is a varázslatok helye a roma kisgyermeknek, mert otthon nincs olyan nekik. Illetve rá lehet érezni arra is, hogy ki a „főnök”, a referenciaszemély a családban, aki majd tud segíteni abban, hogy csökkenjen a hiányzás…
És végezetül mit üzennél azoknak a roma fiataloknak, akik tervezik, hogy olyan szakmát választanak, ahol roma kisgyerekekkel foglalkoznak?
Azt üzenném, hogy fontos, hogy először saját magukkal legyenek tisztában, legyenek önreflexivek. Ne féljenek az önismerettől, a felfedezett előítéletektől, ezzel nincs semmi gond. Tanulják meg nem elnyomni, hanem őszintén felszínre hozni magukban és megtanulni kezelni. Járjanak folyamatosan szupervízióba és ha tehetik, legyen egy coach- uk is.J
Amennyiben roma identitásúnak vallod magad, befolyásolta ez, és ha igen, hogyan, hogy ezt a szakmát választottad?
A médiaválasztást igen, lásd a fenti sztori miatt is. A szociális munkát, segítő hivatást is valószínűleg igen. A származásom érzékenyebbé tett, adott egy plusz szemüveget a társadalmi igazságtalanságokra, és motivációt arra, hogy a lehetőségeim mentén én is tegyek valamit az esélyegyenlőségért és egy élhetőbb világért.
Repponi Felícia
Mesélj kérlek egy kicsit magadról és az intézményről, ahol dolgozol!
Repponi Felícia vagyok, jogász, 2011 óta foglalkozom hátrányos helyzetű gyermekekkel kapcsolatos projektekkel, illetve dolgoztam gyermekotthonban is fél évet és egy budapesti gyámhivatalban egy évet. Jelenleg PhD hallgató vagyok, mert úgy gondoltam, hogy fontos lenne a területen szerzett gyakorlati és elmeléti tudásomat elmélyíteni, összekapcsolni.
2017 végén hoztuk létre a Direkció Alapítványt, amelynek én vagyok a szakmai vezetője. Egyelőre kicsi szervezet vagyunk, magánadományozókkal. Néhány vidéken élő családdal foglalkozunk, illetve karácsonykor szoktunk minden évben egy nagyobb adománygyűjtést szervezni, 2019-ben több, mint 200 gyermeket sikerült megajándékoznunk. Emellett fontosnak tartjuk a gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek képzését is; több workshopot tartottunk már jelzőrendszeri tagoknak és egyetemi képzéseken is, elsősorban a gyermekbántalmazás és a gyermekvédelmi rendszer működésének témakörében.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban? Mesélj el egy rövid történetet, ami megmutatja, miért vagy a pályán!
Nem könnyű mindössze egy területet kiemelni, de általánosságban azt mondanám, hogy felemelő érzés ennyi segítő szándékú emberrel találkoznom. Például sokszor úgy megyünk neki a karácsonyi adományosztásnak, hogy már szorít az idő és nem látjuk, tudjuk-e teljesíteni a vállalásokat, de aztán végül mindig összeállnak a dolgok. Sőt, minden alkalommal túl is szárnyalják a várakozásainkat. Mindig meghat, amikor bizalommal fordulnak hozzánk a gyerekek, a családok, megosztanak velünk valamilyen nehézséget, lelki dilemmát; vagy például van egy kisfiú, aki minden karácsonykor elmondja, hogy neki csak az számít, hogy megyünk, nem az, hogy ajándékot viszünk. Arra törekszünk, hogy érezzék a „családjaink”, hogy valóban törődünk velük, és nem csak kipipáltunk egy karitatív akciót; és jó látni, amikor kapunk erről visszaigazolást. Emellett persze nagyon motiváló tud lenni, amikor a szakmai képzések során előkerülő esetekben el tudjuk érni, hogy egy adott esetben hónapok vagy évek óta stagnáló ügyben előrelépés történjen. Úgy vélem, hogy a szociális szférában minden apró sikert meg kell élni, hogy fent tudjon maradni a lelkesedésünk.
És mi a legnagyobb kihívás számodra a munkádban? Mik a nehézségek?
Két dolgot emelnék ki, amik számomra a legnehezebbek: az egyik, látni azokat az eseteket, amiken nem tudok segíteni, és ezt el kell fogadni, vagy éppen priorizálni. A másik pedig a közöny. Mikor szembesülök azzal, hogy akár döntési helyzetben lévő személyek motiválatlanok az adott gyermek ügyében, és ezzel tulajdonképpen hátráltatják motivált szakemberek munkáját is. A probléma másik része társadalmi szinten jelentkezik, amikor falakba ütközünk, hogy miért is közös ügyünk például a felzárkóztatás, a gyermekbántalmazás vagy a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem. Sokszor kerülök vitás helyzetekbe ezekből kifolyólag, és fontosnak tartom az érzékenyítést, és hogy párbeszéd alakuljon ki ezekben a kérdésekben is, de ez egy hosszabb idejű, társadalmi átalakulást igénylő folyamat része. Fájdalmas látni, hogy sok esetben ezek miatt lesz egy-egy gyermek sorsa nehezebb.
Mit gondolsz, a roma és hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szakembereknek milyen szakmai támogatásra van a leginkább szükségük?
Lehet, mindenki „hazabeszél”, de ahogy én látom, talán az egyik legnagyobb hiányosság a gyermekvédelmi rendszer működésének ismerete – ez alatt értem például a gyermekvédelmi eljárások mibenlétét, jogi lehetőségeket, vagy a jelzőrendszer működését. Fontos, hogy erősödjön a „hálózatos” szemlélet is, azaz az adott térségben, területen dolgozó szakemberek, a civil szféra és a közsszféra szereplői tudjanak egymás tevékenységéről és tudjanak együttműködni az adott esetekben, hiszen sokkal hatékonyabb lehetne így a munkájuk, ha ezek a feladatok megoszlanának, és sokkal több gyermeken is lehetne így segíteni.
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek el roma kisgyerekekkel foglalkozni?
Az egyik legfontosabb dolog megismerni azt a szubkultúrát, amiben a roma gyerekek élnek. Itt most elsősorban nem a klasszikus roma értékekre gondolok, mint a lovári, a vakaró receptje vagy az autentikus roma hangszerek, hanem sokkal inkább a modern, 21. századi elemekre és kihívásokra. Fontos tudni, hogy adott esetben a munkanélküli szülőknek hogyan lehet meg a legújabb okostelefonja, és miért éheznek mégis mellette, hogy mit jelent a szegénység-mélyszegénység a mindennapokban, mi is az a „néma nevelés”, vagy éppen milyen aktuális roma példaképekkel találkozhatnak a családok, gyerekek? Érdemes követni, hogy mi a trend a médiában roma vonatkozásban, mit jelenthet például egy roma kisgyermek számára, hogy Ruszó Tibi nyerte az X-Faktort, vagy például milyen műsorokat néz a Dikh tévében, mi történt az Emilio famíliával, milyen klipeket lát a Youtube-on és hasonlók. Úgy látom, hogy sok szakember ódzkodik mindezektől, vagy próbálja a gyerekeket más kulturális élmények felé terelgetni. Persze, ez sem feltétlen rossz irány, de azt gondolom, hogy a közös hang megtalálásához a szülőkhöz és gyerekekhez elengedhetetlen, hogy megértsük ezt a miliőt is, és megpróbáljunk ezekből is megtalálni, ami érték lehet és hasznosítható ahhoz, hogy elinduljon egy közös munka.
És végezetül mit üzennél azoknak a roma fiataloknak, akik tervezik, hogy olyan szakmát választanak, ahol roma kisgyerekekkel foglalkoznak?
Azt tapasztalom, a legtöbb sikeres roma fiatalnak vannak/voltak az életükben olyan szakemberek, mentorok, akik felfigyeltek a tehetségükre, vagy terelgették, motiválták őket. Ezek lehetnek a legapróbb gesztusok is, vagy biztató szavak, amik elindítanak egy gyermeket, fiatalt egy gyümölcsöző úton. Én azt üzenem, hogy ne felejtsék el, mennyire fontos is, amit tesznek, és próbáljanak ezek a példaképek, támogató felnőttek lenni a gyermekek életében, közvetítve azt, hogy a legnehezebb helyzetekben is találhatunk reményt. Hiszen a remény megteremtése az egyik első lépés a kitöréshez.
Köszönjük!
Bata Boglárka
Mesélj kérlek egy kicsit magadról és az intézményről, ahol dolgozol.
Idén lesz 15 éve, hogy az egri székhelyű Kárpátok Alapítványnál dolgozom, amely az északkelet-magyarországi térség fejlesztésért tevékenykedik. Programjaink a kirekesztett, szegénységben élő társadalmi csoportok, valamint hátrányos helyzetű fiatalok támogatását célozzák meg. Kutatásokat bonyolítunk le, képzéseket, konferenciákat szervezünk, és ösztöndíj jellegű támogatásokat nyújtunk. Adományosztó alapítványként pályázati úton támogatunk helyi fejlesztési projekteket, elsősorban civil szervezeteken keresztül. Egyik kiemelt programunk a „Roma gyerekek korai képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése” keretében például évente 40 millió forinttal támogatunk 13 civil szervezetet, akik közel 300 gyermek részére nyújtanak koragyerekkori fejlesztő foglalkozásokat.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban? Mesélj el egy rövid történetet, ami megmutatja, miért vagy a pályán.
Jó érzés, amikor több olyan gyermekkel, fiatallal is találkozom, akikkel valamilyen formában együtt dolgoztam korábban (ösztöndíjasunk volt, részt vett külföldi tanulmányutunkon, vagy egy általunk támogatott szervezet programjában vett részt), és kiderül sikeresek. Nagyon jó érzés, amikor értesülök róla, hogy ezek a fiatalok lediplomáztak, leérettségiztek, jó munkájuk van, szeretik, amit csinálnak. Ilyenkor érzem, hogy értelme van, és szemmel látható, érzékelhető eredménye a munkánknak.
És mi a legnagyobb kihívás számodra a munkádban? Mik a nehézségek?
A legnagyobb kihívás számomra, hogy azt látom, hogy nagyon sokan nem értik meg azt az összetett probléma halmazt (jövedelmi szegénység, kedvezőtlen lakhatási és egészségügyi helyzet, alacsony iskolázottság, stb.), amellyel a (mély)szegénységben élő családoknak és gyerekeiknek nap, mint nap meg kell birkózniuk. S ahelyett, hogy felismernék, hogy ezt a problémahalmazt hathatósan kellene kezelni, elfordulnak ezektől az emberektől és az őket segítő szervezetektől, személyektől. A másik legnagyobb kihívásnak azt látom, hogy Magyarországon rendkívüli mértékű a társadalmi egyenlőtlenség szinte minden téren, amely egyre inkább csak nő. A társadalmi mobilitás alacsony, a szegénységbe született gyermekek életesélyei kilátástalanok.
Mit gondolsz, a Roma és hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szakembereknek milyen szakmai támogatásra van a leginkább szükségük?
Elsősorban támogatásra van szükségük, hogy elismerjék a munkájukat mind anyagilag, mind erkölcsileg, mert egy rendkívül fontos és nehéz munkát végeznek, ráadásul meg kell birkózniuk a többségi társadalom negatív sztereotípiáival is, az emberek rosszallásával, egyes politikusok rendkívül romboló megnyilvánulásai által gerjesztett negatív vélekedéssel is. Ezen kívül fontos, hogy megfelelő szakmai támogatásban (képzések, szupervízió, tanulmányutak, tapasztalatcsere, stb.) részesüljenek ezek a szakemberek, illetve hogy tudják nincsenek egyedül –többek között ezért fontos számomra a REYN tagság, mert ezt nyújtja nekünk a REYN.
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek el Roma kisgyerekekkel foglalkozni?
Elsősorban azt üzenem, hogy legyenek nyitottak, érdeklődőek, törekedjenek arra, hogy megismerjék a gyermekek, szülők körülményeit, hátterét, problémáit, és ennek megfelelően végezzék a munkájukat. Valamint azt is nagyon fontosnak tartom, hogy egyenrangú partnerként kezeljék mind a gyerekeket, mind a szülőket, együttműködésre törekedjenek munkájukban, és akkor majd meglátják, hogy milyen sokat számít egy-egy gyermek, család életében egy inspiráló, elhivatott segítő szándékú személy. A munkájuk valódi csodákra, változásokra képes.
És végezetül mit üzennél azoknak a roma fiataloknak, akik tervezik, hogy olyan szakmát választanak, ahol roma kisgyerekekkel foglalkoznak?
Sok sikert kívánok nekik, és gratulálok, hogy egy ilyen fontos hivatást választottak, mert ők lesznek a gyermekek példaképei, általuk, a mintájuk, példájuk által megváltozik azoknak a kisgyermekeknek a helyzete is, akikkel, akikért dolgoznak.
Amennyiben roma identitásúnak vallod magad, befolyásolta ez, és ha igen, hogyan, hogy ezt a szakmát választottad?
Én magam nem vagyok roma identitású, de úgy nőttem fel, hogy mind a lakókörnyezetemben, mind az óvodában, iskolában (sőt családomban) sok roma barátom, ismerősöm van, volt mindig, így számomra semmi különös nincsen abban, hogy valaki roma vagy nem roma, minden embernek függetlenül attól milyen nemzetiségűnek születik, ugyanolyan színvonalú oktatás, egészségügyi és egyéb ellátás, szolgáltatás kell, hogy járjon. Minden gyermek egyenlőnek születik, és fontos hogy ugyanolyan életesélyekkel indulhasson az életben akár roma, akár nem.
Bozsák Barbara
Mesélj kérlek egy kicsit magadról és az intézményről, ahol dolgozol.
Bozsák Barbara vagyok, korábban egy komplex szociális intézményben vezetőként dolgoztam, majd esetmenedzserként és családsegítőként a gyermekvédelem területén igyekeztem a látószögembe került családok, gyermekek helyzetén javítani. Jelenleg főállásban Uniós pályázatok elszámolását csinálom, másodállásban azonban továbbra is szociális területen dolgozom. Egy Fejér megyei településen szociális munkásként részt veszek egy projektben, melynek célja a településen a szegregáció felszámolása, a szegregált területen élő hátrányos helyzetű lakosság felzárkóztatása. A projekt lehetőséget biztosít többek között a felnőtt célcsoporttagok képzésére, klubfoglalkozások lebonyolítására, valamint a gyermekek részére foglalkozások, táborok és kirándulások szervezésére. Magánemberként férjemmel és három gyermekemmel élek, végzettségem szociálpedagógus, hobbim a kirándulás.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban? Mesélj el egy rövid történetet, ami megmutatja, miért vagy a pályán.
Munkámban a célcsoportot alkotó családokkal való kapcsolattartást szeretem, azt, hogy bár így egy év közös munka után már a bizalmukba fogadtak, persze ez nem azt jelenti, hogy néhányan az impulzív magatartási megnyilvánulásaiktól nem kímélnek. Sikerként élem meg, hogy a szülők elengedik gyermekeiket kirándulásokra, mostanra már több naposra is. A szociális pályán egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül a nehéz sorsú gyermekek életének szebbé tétele érdekében vagyok és maradok, annak ellenére, hogy tudom, hogy még főállásban is csak porszem lehetek a nagy gépezetben. A gyermekek hálájánál és ragaszkodásánál nagyobb elismerésre nem vágyok, szívszorító érzés, amikor egy kirándulás után azt mondja az egyébként kicsit kócos és nagyon hátrányos helyzetű 9 éves gyermek, hogy "Ez volt életem legjobb napja!"
És mi a legnagyobb kihívás számodra a munkádban? Mik a nehézségek?
A legnagyobb nehézség nekem az időhiány, ami kicsit jellemzi mostanában a mindennapjaimat. Nehéz, hogy sok esetben a családok a kompetenciámat meghaladó segítséget kérnek tőlem, s nem értik meg, hogy a pályázatban csak konkrét tevékenységekre van anyagi fedezet, ahogy azt sem, hogy nem én vagyok, aki dönthet bizonyos kérdésekben. Látom, hogy némelyik család mondhatni embertelen körülmények között él, s valahol megértem, hogy nekik nem fontos, hogy a gyermekük kiránduljon, de azon dolgozom, dolgozunk a kollégáimmal, hogy a szülők elfogadják, hogy a gyermekeiknek akkor lehet könnyebb élete, ha tanulnak, pozitív élethelyzeteket élnek meg, s ennek egyik formája a kirándulás is.
Mit gondolsz, a Roma és hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szakembereknek milyen szakmai támogatásra van a leginkább szükségük?
Határozott véleményem, hogy a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek elsősorban rendszeresen érzékenyítő tréningekre van szükségük, s közülük azoknak, akik képesek az érzékenyülésre, szükségük lehet különböző módszerek megismerésére, képzésekre. Jó lenne, ha lenne lehetőségük a napi szinten gyermekekkel foglalkozó szakembereknek arra, s itt elsősorban az iskolákban dolgozó pedagógusokra gondolok, hogy már felnőtt, gyermekkorában bármilyen szempontból hátrányos helyzetű emberek történeteit hallhassák, lehetőség szerint élő előadásban.
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek el Roma kisgyerekekkel foglalkozni?
Talán most csak annyit, hogy a kis eredmény is eredmény, s, hogy nyugodtan hallgassanak néha a szívükre munkájuk során.
És végezetül mit üzennél azoknak a roma fiataloknak, akik tervezik, hogy olyan szakmát választanak, ahol roma kisgyerekekkel foglalkoznak?
Ugyanazt, amit a nem roma fiataloknak. Csak akkor szabad olyan szakmát választani, melyben a munkájával, tevékenységével, személyiségével, mindennapos megnyilvánulásaival egy gyermek életének alakulását akár hosszútávon is befolyásolhatja valaki, ha az illető képes a gyermekek szeretetére, elfogadására és az egyenlő bánásmód alkalmazására.
Köszönjük!
Nemoda-Stiasny Márta
Mesélj magadról és az intézményről, ahol dolgozol.
Tanító vagyok 1974 óta, mondhatnám „özönvíz”előtti korból, és ha nem kisgyerekekkel foglalkoznék mindennap, már valóban őskövületté váltam volna. Igaz, közel negyven évet általános iskolában dolgoztam külföldön, ahol éppen a magyarok voltak nemzeti kisebbségben, párfogó képviselet nélkül, magukra hagyatva. Amikor 2013 őszén felkértek itthon egy váratlanul megüresedett Biztos Kezdet Gyerekház intézményvezetői pozíciójára, elvállaltam a kihívást. Örömmel segítettem és küzdöttem a közösségért minden nap, majdnem négy évig. Aztán elfáradtam. Most a magyarországi 13 (nem roma) nemzeti kisebbség egyik hétvégi iskolájában vállaltam könyvtárosi munkát, mert hiányzik a közösségért való tevékenység, ahol hasznosíthatom a kétnyelvűségemet és az eddigi élettapasztalataimat a családomon kívül is.
vMit szeretsz a legjobban a munkádban?
Ami a pályán tart, azok a végeláthatatlan hosszú élettörténetek, amelyekben morzsányit tudtam esetleg segíteni másokon vagy éppen részese voltam magam is a szenvedésnek, tehetetlenségnek, a kiszolgáltatottságnak. Mit szeretek a legjobban a munkámban? Látni a kisgyerekek csillogó, őszinte tekintetét, az ártatlan bizalmukat, a tipegő, bizonytalan léptektől a futkosásukig, a megújuló energiájuk minden mozdulatát, a felfedező szemlélődésüket, a fokozatosan kinyíló személyiségüket.
Mi a legnagyobb kihívás számodra a munkádban? Mik a nehézségek?
A legnagyobb nehézség, kihívás számomra a közeli munkakörnyezetemben lévő felnőttek viselkedése volt, az érthetetlenségük, a rezignáltságuk, a gyakori közönyösségük. Nehezen vették a váratlan kihívásokat, gyorsan lemondtak a küzdésről, panaszkodtak, gyakran mást okoltak, nem tanultak a korábbi hibáikból. Jelenleg támogató, megértő, küzdő munkaközösségben vagyok, ahol a nemzeti kisebbség befogadó, érző, haladó szellemű és kiaknázza az adott lehetőségeit.
Mit gondolsz, a roma és hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szakembereknek milyen szakmai támogatásra van a leginkább szükségük?
Kapcsolattartás a szakmabeliekkel, kollégákkal, a tapasztaltabb, tanultabb szakemberrel való folytonos beszélgetés, egyedi esetekre szabott tanácsok, önképzés hiányában legalább az önkép kialakítása, a hivatás tisztelete, a társadalmi elismertetés kivívása, és jó példával legalább a képzésekre eljárni. Kevés a szakmai támogatás, s mégkevesebb az ehhez járó eszköz, módszer!
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek el roma kisgyerekekkel foglalkozni?
Becsüljék meg az adott munkalehetőségüket, igyekezzenek kitartóan elkötelezettek lenni, és a nehézségek mellett lássák meg a munkájuk értékteremtő szépségét. Végezzék el az iskolájukat, ne érjék be gyors és félmegoldásokkal, képezzék magukat. Mielőbb ismerjék meg a cigányélet mai jellemzőit, kultúráját, zenéjét, nyelvét. Bízzanak magukban, legyenek hitelesek, nyitottak, és lássák meg a másik felnőttben is a gondolkodó partnert. Amennyiben erre képtelenek, érzéketlenek, nem találják meg az üröm mellett az örömet is, a cigánygyerekekkel sem tudnak empatikusan közös nyelvet teremteni, akkor ne zavarják a jelenlétükkel az így is nehéz munkalégkört! Ne küzdjenek önmagukkal hónapokig, ha nem elhivatottak erre, akkor mielőbb hagyják el a roma közösséget, ha nem érzik jól magukat a kezdet kezdetén a munkájukban. Csodát tenni nem tudunk, rögös a járda, sok a buktató egyedül az úton hit nélkül.
Végezetül mit üzennél azoknak a roma fiataloknak, akik tervezik, hogy olyan szakmát választanak, ahol roma kisgyerekekkel foglalkoznak?
Jelen társadalmi megosztottságban most egyedül abban látom a fejlődés mozgatórugóját, ha a roma fiatalok olyan szakmát, mindennapi nevelőmunkát vállalnak, ahol a roma kisgyerekekkel is foglalkozhatnak. Ehhez ha van lehetőségük, végezzék el legalább a középiskolájukat és a továbbtanulástól se riadjanak vissza! Járjanak jó példával elöl, s tiltakozzanak az ellen, ha valaki pejoratív hangot visz a roma származásba, viselkedésbe, életvitelbe!
Minden jót, s szakmai kitartást kívánok 2020-ra a most kezdő munkatársaimnak, s a REYN-tagoknak : Nemoda - Stiasny Márti
2020.02.05.
Lónyai Zsuzsanna, Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség
Mesélj magadról és az intézményről, ahol dolgozol.
1980 óta dolgozom pedagógusként. Tanítóként kezdtem a pályám egy teljesen átlagos, XVI. kerületi iskolában. Már itt érzékeltem a különbséget a lakótelepi és kertes házból érkező gyerekek közt. Idővel középiskolában, majd érettségi utáni képzésben tanítottam. Mindenhol érzékelhető volt, hogy a hozott hátrány csak növekszik az oktatási intézményekben. Hosszú éveken át vezetőként dolgoztam, ahol a legalapvetőbb célkitűzésem az volt, hogy ezeket a hátrányokat csökkentsem. Ehhez minden fórumon igyekszem gyarapítani ismereteimet, illetve tapasztalatot gyűjteni a kollégáktól.
Az utolsó évtizedemben olyan intézmény élén dolgoztam, ahol óvodától a felnőttképzésig a közoktatás szinte teljes palettája jelen volt. Gyermekeink, diákjaink nagy része roma, illetve hátrányos helyzetű. Véleményem szerint az ő oktatásuk, és főként a nevelésük egyik legfontosabb része az elfogadás és a szeretet. Ha ezt a kettőt érzik, szinte mindent el lehet érni, de ehhez előbb meg kell ismerni a körülményeiket, a kultúrájukat, a szokásaikat, a családi helyzetüket… Ebben a REYN is segítséget ad, de ne szégyelljünk tőlük is tanulni maradjunk nyitottak a sokszínűség iránt. Nem maradhat ki a személyes példamutatás, hisz a nap nagy részét velünk töltik.
Mit szeretsz a legjobban, a munkádban?
A változatosságot, hisz mindig új embereket, új helyzeteket ismerek meg. Szinte nem tudok olyan helyre menni az országban, ahol egy-egy volt diákommal ne találkoznék – igaz, éveken át kereskedelmi iskolában tanítottam – és ezek mindig megerősítenek abban, hogy volt értelme a munkámnak.
A pályán nem egy történetem miatt, hanem a középiskolai osztályfőnököm miatt vagyok. Ha csak fele olyan jó pedagógus voltam, mint ő, akkor már megérte.
Van egy történet, ami ha eszembe jut, újra és újra erőt ad, de nem roma, hanem a zsidó kisebbséghez kacsolódik. Mivel szaktárgyamból adódóan a kereskedelem történetét is tanítottam, nem elkerülhető a zsidóság említése. A középiskolások kérdésözönére válaszolva tudatosodott bennük – ami előtte sem volt titok – az én zsidó identitásom. Egyik fiú teljesen felháborodott, közölvén, hogy mekkorát csalódott bennem, pedig előtte az egyik kedvence voltam. Már ott az órán, aztán később is sokat beszélgettünk. A tanítványom bátyja skinhead volt, de a diákomat nem hagyta nyugodni a dolog, és rengeteget olvasott azért, hogy többet tudjon meg a zsidóságról, még a Talmudot is. Nem csak ő, de a bátyja is más nézeteket kezdett vallani. A mai napig tartjuk a kapcsolatot. Ez számomra a legnagyobb siker.
Mi a legnagyobb kihívás számodra a munkádban? Mik a nehézségek?
A falak, amibe ütközök. Kialakítani egy olyan légkört, melyben a családok bíznak bennem, partnernek tekintenek, nem egy újabb hivatalos kötelező körnek. Igazából ebben az a nehézség, hogy ez egy hosszú folyamat, és sokszor előbb szakad meg a kapcsolat.
Mit gondolsz, a roma és hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szakembereknek milyen szakmai támogatásra van a leginkább szükségük?
Tapasztalatcserére, sokra! Érezze minden kolléga, hogy nincs egyedül a problémájával. Együtt könnyebb jó megoldásokat találni. Mivel mi is emberből vagyunk, szupervízióra is szükségünk van, hogy biztonságos környezetben beszélhessünk a szakmai elakadásainkról és szakmai támogatást kapjunk!
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek el roma kisgyerekekkel foglalkozni?
Csak ha hiszel benne, hogy ők is ugyanolyan gyerekek, akkor vágj bele! Minél kisebb korban kezdjük el, annál nagyobb az eredményt lehet elérni, de azt tudni kell, hogy ha a családot nem tudjuk magunk mellé állítani, akkor nem sokat érünk el. Ha a szülő látja, hogy a gyerek fejlődik, nagyon hálás, és ez a legjobb út a siker felé.
És végezetül mit üzennél azoknak a roma fiataloknak, akik tervezik, hogy olyan szakmát választanak, ahol roma kisgyerekekkel foglalkoznak?
Hajrá! A legfontosabb példamutatás, hisz ott vannak a gyerekek előtt – érdemes tanulni, mert el lehet érni idáig, sőt! Új távlatok nyílhatnak meg, miközben olyan munkát végezhet, mellyel ő is, és akikkel foglalkozik is kiegyensúlyozottabban élhetnek.
Budapest, 2020. 02. 04.
Mini interjú Kardos Beáta óvodapedagógussal, egyik legrégibb REYN taggal.
Mesélj kérlek egy kicsit magadról és az intézményről, ahol dolgozol.
Kardos Beáta vagyok, 1985 óta vagyok óvodapedagógus. 2002 óta dolgozom a XIII. kerület, Napraforgó Tagóvodájában, mint óvodapedagógus. A régebb időben óvodánk, olyan környezetben működött, ahol nagyon sok roma család élt, ezért hosszú évekig kiemelten fontos területként tekintettünk arra, hogy családjainkkal jó kapcsolatot alakítsunk ki, ill. olyan képzéseken vegyünk részt, ami megkönnyíti az együttműködést. Óvodánkban 2003 óta vagyok gyermekvédelmi felelős, így még közelebb kerülhettem a családokhoz. Ebben az időben a kerületünkben is Etnikai programot dolgoztunk ki, több olyan képzésen vehetem részt, ahol a családokkal való együttműködést, a gyerekekkel való bánásmódot, új módszereket ismerhettem meg. (romológia, „Kedves-ház pedagógia”, Interkulturális nevelés, kompetencia alapú óvodai nevelés, projekt pedagógia, drámajáték stb.) Az intézményem mindig támogatott abban, hogy a munkámhoz szorosan kapcsolódó, de a roma gyerekek elfogadásával kapcsolatos programokhoz csatlakozhassam, ill. részt vehessek kapcsolódó képzéseken.
Mit szeretek legjobban a munkámban???
Hát a gyerekeket!!! Nagyon szeretem a kihívásokat, az új módszerek kipróbálását. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a szülőkkel sikerül jó kapcsolatot kialakítani, szeretem, ha a gyerekek szeretnek oviba járni, sikereket érek el az érzelmi kompetenciák fejlesztése területén.
És mi a legnagyobb kihívás számodra?
....hát az adminisztráció…, de félre a tréfát..!! A bizalmi kapcsolat kiépítése a családokkal, közösség építés sikeressége, és bizony nagy kihívás olykor a kollégák bevonása ezekbe a tevékenységbe, népszerűsítése.
Mit gondolsz, a Roma gyerekekkel foglalkozó szakembereknek milyen szakmai támogatásra van a leginkább szükségük?
Empatikus, együttműködő testületre, Új, jó módszerek megismerése, lehetőség képzéseken való részvételre, érzékenyítő tréningekre, eset-megbeszélésekre, tapasztalatcserére, szupervízióra.
Végezetül: mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek el Roma kisgyerekekkel foglalkozni?
Csodálatos dolog velük foglalkozni, elérni, sikerként könyvelni el, hogy szeretnek hozzánk járni, hogy bár kezdetben lehet, hogy nehéznek tűnik, de minden gyerekhez, családhoz megvan a „kulcs”, csak rá kell találni. Nagyon fontos a munkában, az empátiakészségünk fejlesztése, saját magunk érzékenyítése, folyamatos útkeresés, de MEGÉRI! Természetesen nem csak a roma gyerekek nevelése tekintetében tartom fontosnak ezt a munkát, hanem minden gyermek elfogadása tekintetében!
Remélem tudtam segíteni, és szeretném ha megmaradna jó kapcsolatunk, és továbbra is kaphatnék segítséget Tőled!
"Fontos a türelem"- interjú Erősné Balogh Szilvia REYN taggal, az Emelkedő Csillagok Roma Nők Egyesületének elnökével.
Mesélj kérlek egy kicsit a szervezetről ahol dolgozol.
Jelenleg Nagyecsed Város Önkormányzatánál dolgozom főállásban mint projekt vezető. Másodállásban vállalkozó vagyok. És van egy szervezetem amelynek az a neve Vasdune Cherhaja –Emelkedő Csillagok Roma Nők Egyesülete. 2014 márciusában jegyezték be a szervezetemet én vagyok az elnöke és ez év júniusában már nyertünk pályázatot amelyből egy nemzetközi fesztivált rendeztünk 2014.08.04-én. Ezenkívül a Fiatalok lendületben című pályázaton nyertünk pénzt egy nemzetközi táborra.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
A munkámban nagyon szeretem, hogy segíthetek a népemen a cigány nemzeten. Jelentős és számos olyan programot tudtam hozni a településemre ami sok embernek megváltoztatta az életét.
Számodra mi jelenti a legnagyobb kihívást a munkádban?
Minden nap egy kihívás, hiszen származásom nagyon sokban befolyásolja az életemet. A legnagyobb kihívás, hogy a kitűzött célt elérjem de csak pozitív lépésekkel
Mit gondolsz, a Roma gyerekekkel foglalkozó szakembereknek milyen szakmai támogatásra van a leginkább szükségük?
Szerintem nagyon fontos elsősorban az érzékenyítésük a szakembereknek és olyan módszertant bemutatni számukra amivel a saját tudásukat és tűrőképességüket erősítik. Ezáltal a gyermekeket sokkal türelmesebben és hatékonyabban tudják segíteni, nevelni.
Végezetül: mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek el Roma kisgyerekekkel foglalkozni?
Nagyon fontos, hogy mindenképpen akkor válassza ezt a szakmát ha elhivatottságot érez magában. Fontos a türelem, a hozzáállás és a bizalom. A gyerekeknek érezniük kell, hogy az a felnőtt aki velük foglalkozik szereti, segíteni akar és bízhat benne. Éppen ezért azt üzenem a fiataloknak, hogy legyenek türelmesek, kitartóak, legyen a tarsolyukban a szeretet a nyugalom és a kreativitás. És minden képen fejlesszék magukat.
