REYN DÍJ – AZ ÉV ROMA SZAKEMBERE A GYERMEKEKÉRT
Először Magyarországon meghirdetjük a “REYN díj - az év roma szakembere a gyermekekért” díjat, amivel azokat a roma szakembereket szeretnénk díjazni, akik szegény/roma/hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak. Célunk ezzel az elismeréssel, hogy hozzájáruljunk a roma szakemberek társadalmi befogadásához, valamint hogy a szélesebb közvéleménnyel is megismertessük azokat a kora gyermekkori roma szakembereket, akik kiemelkedő munkát végeznek a gyermekek körében.
A REYN szakmai hálózat célja, hogy a roma és szegény kisgyerekekkel foglalkozó szakemberek szakmai fejlődéséhez segítséget nyújtson, és elősegítse a szakmai kapcsolatok kialakítását, ápolását. Teszi ezt rendszeres és ingyenes képzésekkel, szakpolitikai állásfoglalással, valamint kiemelten figyel a hálózat arra, hogy minél több roma tagja legyen: olyan szakemberek, akik a szociális és oktatási szektorban, kisgyerekekkel dolgoznak. Hisszük, hogy pozitív roma példaképek segítik a következő generáció sikerességét.
Az alábbi kategóriában várjuk a jelöléseket.
- Az év REYN óvónője
- Az év REYN védőnője
- Az év REYN tanítója
- Az év REYN pedagógiai asszisztense (+óvodai dajka)
- Az év REYN szociális szakembere (bölcsödei gondozó, biztos kezdet ház munkatárs, szociális munkás, családsegítő,)
A kategóriánkénti díjazottak 40.000 ft díjban részesülnek.
Fontos, hogy olyan személyeket jelöljetek, akik tevékenységükkel elismerést vívtak ki a szűkebb vagy tágabb környezetükben, akik elmúltak 18 évesek, és akik nem tisztviselőjük egyik politikai pártnak, szervezetnek sem. Ez a díj médianyilvánossággal jár.
A jelöléseket az alábbi linken tudjátok beküldeni, október 31-én 24.00 óráig. A határidő után beérkező jelöléseket nem tudjuk befogadni.
https://forms.gle/DEDreKNkN6bh3jci7
A jelöléseket szakmai zsűri értékeli, mely roma és nem-roma szakemberekből áll.
A díj átadására Budapesten, 2020. decemberében kerül sor egy online REYN gála keretében. A díjátadó sajtónyilvános esemény.
További informácó:
László Zsuzsa
REYN koordinátor
E-mail: laszlozs@parnershungary.hu