Az első REYN dajka története I.
Erika
Van egy kisfiú az oviban, aki annyira megbízik bennem, hogy titkokat szokott a fülembe súgni. De nem valami butaságokat, hanem tényleg valódi titkokat! Fontosnak tartom, hogy beavat a kis életébe, úgyhogy nem is élek vissza a bizalommal. Dajkaként dolgozom egy kis falu óvodájában, de nem ez az egyetlen szakmám.
Nyolc éve végeztem fodrászként, amit szeretek is, de nem főállásként - inkább délután és hétvégenként fogadom a vendégeimet. Állandóan képzem magam, ez már szinte a hobbim. Gyermekgondozó, telepi programsegítő, falusi vendéglátó, biztonsági őr is vagyok, de ez sem volt elég, hogy munkához jussak. Úgyhogy idén februárban saját pénzből elvégeztem még három OKJ- s szakmát, így már óvodai dajka, családi napközis és bébiszitter képesítésem is van.
Nyáron jött a lehetőség, hogy a Partners Hungary segítségével dajkaként dolgozhatok, először a helyi óvodában, jövőre pedig, ha minden igaz, és elkészül az épület, akkor az újonnan megnyíló bölcsődében.
Már a legelső naptól nagyon szeretek ott dolgozni. Szeretem a gyerekeket és ők is engem. Korábban is dolgoztam gyerekekkel például a Biztos Kezdet házban pár éve, úgyhogy van tapasztalatom a gyerekekkel. Meg majd mindenki rokonom is szegről-végről, szóval ismernek a gyerekek. Az oviban meg az iskolában is amúgy majd mindenki cigány, a nem roma szülők, de jó néhány picit jobb helyzetben lévő roma család is a közeli kisvárosba hordja át a gyerekeket.
Kis faluban élek, ahol sok a szegény, persze, hogy vannak problémák a gyerekekkel is. Sokan nagyon rossz körülmények között élnek, de azért a nagy többség mindent megpróbál megadni a gyerekeknek. Éhezést például nem nagyon tapasztalok, de nem látok be mindenki hűtőjébe. A munkatársakkal is jól kijövök, az első hetekben kicsit idegenkedtünk egymástól, de most már mindenkivel jó a kapcsolatom.
„Vándordajka” vagyok. Ez azt jelenti, hogy nem egy csoportba vagyok beosztva, hanem az egyik héten a Mini manóban, a másikban a Dínóban, a harmadikban meg a Micimackó csoportban vagyok. Aztán kezdődik elölről. Nyolctól délután négyig dolgozok az oviban. Nem sok megállás van, de én ezt szeretem. Nem unatkozom, az biztos.
És szinte minden napra jut egy szép történet, ami miatt nagyon szeretem ezt a munkát.
Az egyik négyéves kislány például sokáig egyáltalán nem szólalt meg az oviban, nagyon kis zárkózott volt szegénykém. Aztán egyszer csak elkezdett velem beszélgetni – az óvónő meg nem hitt a fülének. Amikor a közelében voltam, sokkal bátrabb lett, most meg már teljesen feloldódott, anyukája is örül nagyon.
A következő történetemet hamarosan olvashatod