Roma Koragyermekkori Hálózat – Romani Early Years Network

REYN Akadémia – 2022 / 1

Szeretettel várunk minden érdeklődő óvodai és iskolai pedagógust, iskolapszichológust, fejlesztőpedagógust, védőnőt, óvodai-iskola szociális munkást, tanodás munkatársakat, és mindenkit, aki gyerekekkel foglalkozik. Az interaktív előadáson való részvétel ingyenes, de REYN tagsághoz kötött. Nem vagy még REYN tag? Jelentkezz itt! https://reyn.hu/tagsag/

Ezt követően pedig (vagy ha már REYN tag vagy), jelentkezz az előadásra az alábbi űrlapon 2022. március 18-ig

REYN – Romani Early Years Network – nemzetközi szakmai hálózat, amely olyan szakembereket tömörít, akik közvetlenül roma kisgyerekekkel foglalkoznak, illetve munkájuk fókuszában roma gyerekek állnak. A közvetlen célcsoport a 0-3 év közötti gyerekekkel foglalkozó szakértők, de természetesen a nagyobb gyerekekkel (3-8 év), illetve várandós anyákkal foglalkozó kollégák is beletartoznak a hálózatba. Kiemelten szeretne a REYN arra figyelni, hogy minél több roma tagja legyen a hálózatnak. A REYN végső célja, hogy mind a roma gyerekek, mind a velük foglalkozó szakemberek minőségi szakmai ellátást, képzést kapjanak.